Miért hisszük, hogy a látszerészekre kell fókuszálnunk a fogyasztók helyett?

Alapvetően úgy dolgozunk a Hoyánál, hogy az olyan üzletekkel való partnerségre fókuszálunk, mint az Öné. Hisszük, hogy Önre, a látszerészre – és nem közvetlenül a fogyasztóra – való összpontosítással vagyunk képesek fejlődni és megalkotni a legjobb szemészeti megoldásokat.

A különbség a látszerész- és a vásárlóközpontúság között abban nyilvánul meg, hogy mi hogyan dolgozunk az Ön vásárlóival. Végeredményben ők azok, akiknek a termékeinket készítjük. Egy olyan korban ahol az egészségügyi és a szemápolási műveltség alacsony, a vásárlói bíznak a szakértelmében és, hogy a legjobb megoldást nyújtja nekik.

Végső soron, nem úgy akarjuk kezelni a pácienseit, mintha a mi vásárlóink lennének. Csak a jobb ellátás útjában lennénk és elszalasztanánk azt a partnerségi viszonyt, mely segít együtt felemelkedni.

Mit jelent a látszerész-központúság?

A látszerész-központú partnerség megváltoztatja a helyzetet. Annak a megértésére épül, hogy szimbiotikus kapcsolatban állunk, és ezen együttműködés gyümölcse édesebb. Az, hogy mi a partnerségre fókuszálunk, azt jelenti, hogy az Ön vásárlói a legjobb megoldásokat kapják. Így mi a saját erősségeinkre fókuszálhatunk, és arra, ami egyedivé tesz minket. Ön hozza a több éves képzettségét és szakértelmét, hogy a vásárlóit informálni tudja, konzultálni tudjon velük, és felírja a lencséiket. Mi évek szakértelmét hozzuk, hogy megalkossuk a legjobb szemészeti megoldást, és támogassuk Önt a vásárlók ellátásában.

A közös munkával ahelyett, hogy a pácienseit a mi vásárlóinknak tekintjük, egymásra építhetünk. Ez nem áll meg a termékeknél, ez az információk áramlását és a legjobb üzleteket jelenti. Országszerte azt halljuk a látszerészektől, hogy milyen sikeresek a lencséink és felületkezeléseink. Ezt arra használjuk, hogy olyan módosításokat és innovációkat hozzunk létre, amelyekre Önnek szüksége van. Erőforrásainkat arra használjuk, hogy oktatást támogató eszközöket és erőforrásokat nyújtsunk, hiszen tudjuk, hogy az Ön sikere a mi sikerünk is.

Az egészségügyi ismeretek hiányossága

A vásárlóknak tanulásra van szüksége. Az online eszközök, melyek segítenek nekik kiválasztani a lencséket, nem helyettesítik a szakértővel való együttműködést, hogy megfelelő legyen a szemüvegük. Ez különösen igaz, mivel az egészségügyi műveltség nagyon alacsony – amerikai kutatások kimutatták, hogy a népességnek csupán 12%-a van a legjártasabb szinten. Az éves vizsgálatokon való részvétel és a megfelelő szemápolás szintje alacsony. Egy kutatás 2016-ból kimutatta, hogy a vásárlók kevesebb, mint fele ragaszkodik a szemvizsgálathoz, és az elsődleges okok között van a biztosítási előnyökkel kapcsolatos tudatosság hiánya, a tudatosság általános hiánya, és a képzettség szintje.

Az oktatás és a tudatosság a két fő ok, mely a vizsgálatok elhanyagolásához vezetnek. Az online eszközök miatt a vásárlók nem mennek be az üzletekbe, ez pedig nem segít jobb ellátást biztosítani. Sőt, kifejezetten ellene van.

Az egyetlen mód a jobb végeredmény eléréséhez a szakértelme kamatoztatása és a vásárlók informálása. Ez egy másik ok, amiért Ön alapvető a folyamatban, és amiért a beszállítóknak Önnel, a látszerésszel kell dolgoznia, nem Ön ellen.

Szövetségesekké válás

Létrehoztunk hét pillért, hogy a látszerészek elkötelezett szövegesei legyünk. Ezek biztosítják, hogy a termékekre, eszközökre, kapcsolatépítésre fókuszáljunk, mely mindkét felet sikeressé teszi.

  1. Tisztelet – Nem állunk a vásárlókkal való kapcsolata útjába
  2. Befektetés – Helyi szinten a lencsefeldolgozásba és gyártásba
  3. Támogatás – Befektetünk üzletébe, azzal, hogy folytatjuk az oktatást, üzleti konzultációkat, és vásárlói élményt nyújtó eszközöket biztosítunk
  4. Erősítés – Hagyjuk, hogy egyszerűen alakítsa kiskereskedelmi árait
  5. Hozzáférés – Biztosítjuk, hogy hozzáférjen az újonnan szabadalmaztatott technológiákhoz
  6. Eladások – A lencséket az Ön üzletén keresztül adjuk el, nem közvetlenül
  7. Sikerek – Az Ön üzletével vagyunk, nem ellene

Az Ön szövetségesei a szemápolásban

A szövetségesei akarunk lenni, úgy építettük fel cégünket, hogy Önre, a látszerészre fókuszáljunk. Befektettünk a közös sikereinkbe termékekkel, eszközökkel és erőforrásokkal.